Juventus

Nem csak a könyvelő lett nyugodtabb

Lehet röfögni a téli mercato után, hogy nem igazoltuk le Zidane-t és végül Messi is visszautasította a Juventus kölcsönvételi ajánlatát, de nem árt, ha egy fontos dologgal tisztában vagyunk. Az eredmények miatt egy kicsit nyilván kevesebb szó esett róla, de a klub az elmúlt 472 év legdurvább anyagi buktáját abszolválta a pénzügyi évben, nincs az a könyvelő, aki legalább egy felemás mosolyt ki tudna préselni magából a klub környékén.

Valahol jogos a felvetés, hogy a klub az elmúlt évek legnagyobb sikeréért hajt, ráadásul esélyes is rá, így nem lett volna hülyeség megerősíteni a keretet. De erre a klubnál azt mondják, a kezdőcsapat komplett, nagy lyukak nincsenek, squad playereket pedig csak olcsón hajlandók igazolni a fent említett okból. Most határozottan rámutatunk, miért volt mégis siker a téli átigazolási időszak.

Emlékeztek erre a táblázatra az év elejéről? Kiderül belőle, hogy a Juventus cirka 50 millió eurót költött a játékosok bérére, ami összességében durván 100 gurigával terhelte meg a kiadási oldalt. Ez bizony komoly összeg, túlságosan komoly ahhoz képest, amit néhányan érnek – gondolunk itt néhány olyan emberre, akik a lista tetején hédereztek. Például Amauri, Iaquinta és Toni összesen 10 millióért cipelik a labdás zsákot a többiek után edzésen, ami minimum fejedelmi bér egy hordárnak, és ezt mindenféleképpen orvosolni kellett, ha a Juventus veszteségeit legalább ésszerű kereteken belül akarta tartani a klubvezetés.

Nincs BL, de még Európa Liga sem, ami legalább a meccsbevételekből hozni némi korpát, így jelenleg a tévéközvetítési pénzeken kívül csak a – szerencsére általában telt házzal üzemelő – új stadion hoz bevételt. Ilyen esetben megengedhetetlen, hogy az első csapatnál igazából sem vett játékosok közül hárman is az első hatban legyen a fizetési listán. Hozzájuk képest aprópénznek számít Pazienza, Motta és Sörensen fizuja, de az ő cirka 2,5 milliójukat bele lehetett vonni az újonnan érkezők, Borriello, Cacares és Padoin bérébe. És ha már szóba kerültek, tegyük hozzá azt is, hogy Pazienzáért pont annyit fogunk kapni, amennyiért a (valóban kicsit feleslegesnek, sőt, rossz cserének tűnő) Padoin érkezett, itt tehát nullán vagyunk. Borriello majdnem ingyen jött (1M), és úgysem fogjuk megvenni az év végén, csak annyi a szerepe, hogy a frászt hozza Matrira. Cacares is kölcsönben van (1,5 M), és ha meg akarjuk venni az év végén, az is csak 8 gurigába fog fájni, ami azt mutatja, hogy Marottáék ügyesen alkudoztak a védelem gyakorlatilag minden pontján bevethető indiánusra.

A bevételi részét nem ismerjük pontosan a téli transzferidőszaknak, hiszen például nem tudjuk, mennyit pengettek az arabok Toniért (vélhetően azért nem nagyon sokat, hiszen csak 6 hónap volt hátra a szerződéséből), Iaquinta kölcsönbe ment a Cesenába, Amauriért pedig csak annyit kaptunk, amennyit jelenleg ért. Pénz azért állt a házhoz, hiszen Ciro Immobile feléért 3,5 millát fizetett a Genoa, ami anyagilag nézve nem rossz egy saját nevelésű srácért, ugyanakkor kicsit sajnálnánk, ha elkótyavetyélődne (valójában nincs is ilyen szó).

Az anyagi megfontolások mellett persze az is cél volt, hogy a keret valóban merítési lehetőséget biztosítson Conténak, ne azon kezdjen gondolkodni, vajon milyen lenne Storari balhátvédként, ha egyszerre dől ki több játékosa. A mercato előtti keret viszont tele volt olyan játékossal, akiknek semmilyen körülmények között nem szánt szerepet a mister, mostanra viszont Grosso maradt egyedül a kenyérpusztító ballasztok közül, és ez nem csak anyagilag óriási előrelépés.

Ez az átigazolási szezon a felületes szemlélő számára nem hozott sok változást, ugyanakkor a keret versenyképesebb, Conte sokoldalúbb, a könyvelő pedig lényegesen higgadtabb lett. Átgondolt, valós hasznot hozó mercatón vagyunk túl.