A piemonti úthenger visszavált
2012. jan. 27. 13:11 - írta Dartagnanx
És miután visszaváltott, kipörgő hengerrel halad át az ártatlan(nak tűnő) udinei bandán. Néhány hete még barátságos hangulatú - és rémesen rossz - meccsen került sor pontosztozkodásra a Friuliban, ám most veszélyesebb tájakra kell utazniuk a Guidolin-fiúknak.
A Juventus - Udinese meccs hagyományosan nem rangadó, azonban most az lesz, hiszen az első és a harmadik helyezett között csak 3 pont a különbség. Egy győzelem erős jelzés lenne a mezőny többi tagjának - a Ranieri-csapatnak pedig sajnos jól is jönne. De ezzel nem törődünk, ugyanis őket is fogadjuk még a Juventus Stadionban.
Egy héttel ezelőtt még fostunk volna az Udinesétől, mint egyszeri köztévés az ellenzéki tüntetéstől, de az Atalanta és a Roma elleni teljesítmény megacélozta az önbizalmunkat. Mostanra viszont nagy az arcunk, mert újra érezzük, kurva jók vagyunk! Az arcméret növekedése nem csak ránk jellemző egyébként.
Contét talán kicsit elaltatta, hogy a Roma ellen a több cserével kiálló csapat is feltörölte a pályát Tottiékkal, és várhatóan érdekes kezdőt küld a pályára az Udinese ellen is. A formációt már biztosan tudjuk, a 3-5-2-vel érkező friuliakat ugyanilyen szisztémával akarja megfogni, ami hozott már rossz eredményt idén (a nápolyi első félidőben). A háromvédős rendszer magában talán nem is rossz ötlet, de hogy Estigarribia játsszon baloldali wingbacket, azt erős túlzásnak érezzük - ugyanakkor a másik oldalon Lichtsteiner felhúzása Armero oldalára kifejezetten jó döntésnek tűnik.
Az Udinesének lesznek hiányzói, az ANK miatt nincs Benatia és Asamoah sem, a pálya tengelyének megbontása pedig pont ott üt rést a pajzson, ahol a Juve a dárdáit szokta bedöfni. Conténak csak Vucsinics hiányával kell megbirkóznia, a crnagóra macsón kívül mindenki játékra kész, már csak néhány ingadozó forma okozhat gondot. Elsősorban Matri és Pirlo teljesítményének javulása kellene ahhoz, hogy még magabiztosabban jelenthessük ki, a földdel tesszük egyenlővé az Udinesét.
Elmondjuk még gyorsan azt is, hogy miért nagyon fontos megnyerni ezt a meccset. Ebben a körben a Milan - aka elsőszámú ellenfelünk a bajnoki címért vívott nemes harcban - a Cagliarival találkozik, de aztán február elejétől március közepéig iszonyatos sorozatba kezd úgy a bajnokságban, mint a különböző kupákban. Ez alatt például három veresége biztosan lesz, hiszen háromszor találkozik a Juvéval, de jön a Napoli, az Udinese, a Lazio meg persze az Arsenal oda-vissza. Ezt az időszakot kell kihasználnunk, hogy meglépjünk, és nyugodtan mehessünk be a hajrába. És ezért kell megcsapnunk most az Udinesét.
Amúgy meg:
Kategóriák
beharangozóCímkék
beharangozó , serie a , udinese
Szólj hozzá Facebookkal!
Eddig 22 komment érkezett
(
)
-
1. Majki
2012. 01. 28. 17:59 -
2. .ZsotyA.
2012. 01. 28. 18:04Plusz 1 ok h nyerni kell:
Gigi ma ünnepli a születésnapját...
Isten éltesse az elmúlt 25 év legjobb kapusát... -
3. art_ax
2012. 01. 28. 18:09A csapat teljesítményének javulásának csak másodlagos hozadéka a sok-sok pont, a legjobb, hogy olyan posztok születnek tőle, hogy csak na :D Csak így tovább! (amúgy milyen szép birtokos szerkezetet raktam össze!)
-
4. Elodv
2012. 01. 28. 19:19a felállástól meg bonuccitól félek, egyébként 1:0,nem hiszem,hogy gólgazdag meccsre lenne kilátás...
-
5. dzolutan
2012. 01. 28. 19:21"Néhány órával a ma esti Juventus-Udinese rangadó előtt az időjárás nem kegyelmezett Torinónak, és elkezdett hullani a hó, így a Juventus Arénában elővigyázatosságból megkezdték a rossz időjárás miatti intézkedéseket.Ennek megfelelően a játékteret egy vízhatlan ponyvával takarták be, valamint a 27 km hosszú pálya alatti fűtést is munkára fogták, aminek hála a hó nem marad meg. A pálya egészen a bemelegítésig betakarva marad."
Laza
-
6. mzd
2012. 01. 28. 19:32Elkepeszto, hogy Alex hogy tudott orulni Marcsi goljanak, jobban, mint barki ... tizenX ev utan is
-
7. keshudioo
2012. 01. 28. 19:58"Ez alatt például három veresége biztosan lesz, hiszen háromszor találkozik a Juvéval"
:)))
-
8. Jimi Outsider
2012. 01. 28. 20:313-1 lesz azt mondták.
-
9. mocsing01
2012. 01. 28. 20:58Szevasztok spanok.
Valaki tudna linkelni egy fasza streamet? -
10. DartagnanX
2012. 01. 28. 21:33@mocsing01: Tényleg nem vagyok a bet365 reklámembere, de a legnyugisabb megoldás, ha regisztrálsz, befizetsz egy ezrest majd az egész idény minden meccsét nézheted élőben. Igaz, nem full képernyőn, de arra jó, hogy lásd a meccseket - közben nem akad meg, nem veszik el a kép, nem lövik le a meccs közben stb...
-
11. calciodirigore
2012. 01. 28. 21:42@DartagnanX: Regisztrálsz, befizetsz, és nem is full képernyő?
Miközben ott a sopcast?
Komoly dolgok ezek...:)
-
12. mocsing01
2012. 01. 28. 21:48@DartagnanX: Maradok a rojadirectánál, csak ma az istenért sem akart semmit elindítani. Persze azért kösz.
-
13. DartagnanX
2012. 01. 28. 21:53@calciodirigore: Igen, egyszer befizetsz és örök időkig nézheted a meccset. Más kérdés, hogy azóta csináltam az ezresemből kemény háromezret is.
A sopcast nálam rendszeresen megállt, és szétbaszott az ideg. Ez még sosem állt meg. -
14. DartagnanX
2012. 01. 28. 21:55És ha kiteszem a 170 centis full hd tévémre a képernyőt, akkor a nem teljes képernyős mód is szélesvásznú mozinak tűnik!
-
15. dzolutan
2012. 01. 28. 21:57Esti (is) oriasit jatszik,pedig nincs jobblaba...
-
16. mocsing01
2012. 01. 28. 22:04B+. A második félidőben szénné kontráz minket az Udinese
-
17. Natesz
2012. 01. 28. 23:12Na megvan ez is!
Fura ez a Matri gyerek egy az egyben nem tudja belőni, de ha szorongatják a tökét és háttal áll a kapunak akkor megoldja.@DartagnanX: bet365-höz: ha `ctrl` + `+`-szal felnagyítod az oldalt majd frissítesz, nézheted nagy képernyőn a meccset ;)
-
18. neuropa
2012. 01. 29. 0:31"egy az egyben nem tudja belőni, de ha szorongatják a tökét és háttal áll a kapunak akkor megoldja" - :'D De nem sokkal szebb ezt látni? Ennyi szar meccs után akkor dupláz amikor kell, remélem innentől megint lő pár gólt.
-
19. calciodirigore
2012. 01. 29. 1:53@DartagnanX: Néhány meccs kivételével nem lehet az ember rászorulva a bet-re, a rangadókon pl. egészen biztosan nem. Sopcast, Veetle, egyik sem nagyon áll le, ha jó csatornát választasz.
Mondjuk lassú nettel nemtudom.
-
20. elodv
2012. 01. 29. 10:23én nem láttam,csak mondták,hogy Benito a serie a magazinban valamit hadovált, hogy a fiat állítólag bezárja a boltot torinoban és ezért a juvénál sem lesz majd annyi pénz... vagy ilyesmi. Aki látta vagy hallotta,tuja...hogyan csinálja... :) írja már meg,hogy most ak
-
21. juvebt
2012. 01. 29. 10:37Sztrájk volt vmelyik nap a gyárban, ennyi! Benito annyit mondott, hogy mennyire fontos Torinonak a Fiat, ha bezárna Torinonak jóval kisebb gazdasági jelentősége lenne. Arról szó nem volt, hogy be akarja zárni!
-
22. bianoceri2220
2012. 01. 29. 20:01Szeretettel küldök nektek egy videót a Juventus feltámadásáról: www.youtube.com/watch?v=wB4Ie4H4KMQ
(én csináltam)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.



Kevés helyzet lesz és egy góllal nyerünk (szerintem). A crnagóra macsó pályára lépésének nem is örülnék a tegnapi vizilabdameccs fényében :P