Búcsú egy legendától és egy negatív periódustól
2012. máj. 19. 20:00 - írta _TylerKategóriák: Múltidéző, beharangozó
Címkék: Coppa Italia, del piero, döntő, múltidéző, nápoly, róma
A vasárnapi olasz kupa döntő előtt szinte másról sem lehet olvasni, hogy a meccs lezár egy 19 éves kapcsolatot, és ez lesz Del Piero utolsó meccse a Juventusban. Ugyanakkor a döntőnek van más szimbolikus jelentése is: egy esetleges Juve győzelem keretbe foglalná a 2006 óta eltelt időszakot.
Akinek jár a tökéletes idény
2012. máj. 19. 8:00 - írta benitoNST
Az olyan, hogy először is bajnok leszel. Vannak időszakok, amikor nem te vezetsz, kicsit talán elveszíted a hitedet is. Gyalázkodva görgeted a fikagombócot azokra, akik miatt elmaradt a győzelem, és beelőzött a Másik Csapat. De mindezt csak azért, hogy aztán még jobban tudj örülni, amikor a Másik Csapatot pofánveri egy döglött ponttyal mondjuk a Fiorentina.
Aztán olyan, hogy bejutsz a kupadöntőbe, amit persze megnyersz. De nem árt hozzá, ha itt is vannak nehezebb pillanatok, mint például egy szívós Bologna elleni hosszabbítás, vagy a Másik Csapat elleni meglepő botlás, amit viszont mindjárt a szezon egyik legnagyobb góljával zár le az egyik csatárod.
Az utolsó kupagyőzelem
2012. máj. 18. 19:00 - írta dinovercotti1995: a duplázás éve, Lippi első idénye, a párhuzamos múlt. A Juventus most is – akárcsak 17 éve – lehetőséget kap arra, hogy duplázzon, hogy egyszerre legyen bajnok és kupagyőztes. Ritka dolog az ilyesmi, a tét nagy, ráadásul a lelkünk sajogni fog, bármi is lesz az eredmény. Sajgott egy picit 1995 júniusában is, akkor épp Baggio távozása miatt. Múltidéző (figyelem: a cikkben elrejtettünk 3 darab hamis információt, az olvasóink dolga, hogy megtalálják és a kommentekben jelezzék, hogy melyik ez a 3 információ – a Facebookon is jöhetnek a megoldások!).
Bőgjünk, van miért
2012. máj. 18. 7:00 - írta s4tch
A jóstehetségéről világszerte ismert újságíró társam, testi-lelki barátom a beharangozóban már tisztázta a helyzetet: az Atalanta elleni vasárnapi találkozónak tulajdonképp nem volt különösebb tétje, persze azon kívül, hogy Del Piero méltó módon köszönjön el a közönségétől. Nem titok, hogy ez egészen jól sikerült. Hajtás után újraéljük a szívszorító pillanatokat, valamint mutatunk néhány kapaszkodót, amik miatt mégsem muszáj szimpla one man show-nak nevezni a múlt vasárnap történteket. Azért a főszereplőt kitaláltátok.
Tudományos értekezés Milan-módra
2012. máj. 17. 12:55 - írta benitoNSTÓriási bajban vagyunk! Sajnos úgy néz ki, korán kezdtünk el ünnepelni. A Milan honlapján ugyanis kiszámolták, hogy semmi okunk nincs rá. Ebben a cikkben a napnál világosabban kiderül az igazság: lehet ugyan, hogy ebben az évben a Juventus lett a bajnok, de ez mit sem számít, hiszen a legutóbbi két szezon pontszámait összeadva sajnos úgy néz ki, igazából a Milan az első.
Igen, nem tévedés. Ott van feketén-fehéren: a Milan 20 pontot vert a Juventusra (162-142). Ám még mielőtt bárki kivágná az ablakon a három csillaggal díszített, campioni d'Italia feliratú pólóit, mi is hasonlóan komoly jelentőségű kutatásba fogunk. Megpróbálunk lemenni erre az általunk eddig ismeretlen szintre, lássuk, sikerül-e.
A kapitány búcsúzik - kommentár nélkül
2012. máj. 14. 10:13 - írta benitoNSTSemmi sem lehet jobb,
mint nyolc scudetto
mint a feljutás a Serie B-ből
mint egy (reméljük, két) Olasz Kupa
mint négy Olasz Szuperkupa
mint egy Bajnokok Ligája
mint egy Európai Szuperkupa
mint egy Interkontinentális Kupa
mint az a Fiorentinának lőtt gól
mint egy gól a Del Piero-szögből
mint egy gól Tokióban
mint a könnyeim
mint egy gól Bariban
mint kapásból gólt sarkazni a derbin
mint gólt lőni az Elnök úr emlékére
mint kinyújtani a nyelvemet az Inter ellen
mint egy gólpassz Davidnak
mint a 187. gólom
mint egy gól Németországban
mint Berlinben lenni
mint a Frosinonének lőtt gól
mint a Serie B gólkirályának lenni
mint a Serie A gólkirályának lenni
mint amikor állva tapsol a Bernabeu
mint 704 meccs fekete-fehérben
mint 289 gólt szerezni
mint belőni a bajnoki címet jelentő szabadrúgást
mint az Atalanta ellen szerzett gól
mint a többi record
mint a 10-es mez Del Piero felirattal
mint a csapatkapitányi szalag.
Semmi... csak az, amit tőletek kaptam ez alatt a 19 év alatt.
Boldog vagyok, hogy együtt mosolyogtatok, szurkoltatok, sírtatok, énekeltetek és üvöltöttetek velem.
Egyetlen szín sem lesz számomra ragyogóbb, mint a fekete és a fehér. Valóra váltottátok az álmomat, sok más mellett ma csak annyit akarok mondani: KÖSZÖNÖM NEKTEK!
Mindig veletek:
Alessandro

Juventus - Atalanta (élő)
2012. máj. 13. 14:01 - írta s4tchAkik itt voltak múlt héten, jól szórakoztak. Akik nem voltak itt múlt héten, sajnálhatják, hogy lemaradtak. Akik most sem lesznek itt, őszig várhatnak a következőre. Akik ma itt lesznek, sosem felejtik el. Ebben a bajnoki szezonban utoljára: az élő közvetítés, amit az olvasó szerkeszt.
Az utolsó bajnoki...
2012. máj. 13. 10:00 - írta Dartagnanx
Biztosan mindannyian voltatok már olyan szilveszteri buliban, ahol az első sört a második követte, arra rátöltöttetek egy pohár üveg bort, de akkor hirtelen jött valaki egy frissen felbontott tequilás üveggel. Ezután érkezett meg a Totya, aki minden szilveszterre elhozza a vidéki rokonok kerítésszaggatóját, abból meg ugye muszáj inni hármat gyorsan egymás után. És még mindig csak este kilenc óra van!!!
Na, ezt csinálták a keret tagjai azóta, mióta kint voltunk Triesztben, és találkozhattak velünk.
Emiatt az egyetlen esélyünk a veretlenség megőrzésére az, hogy már jó előre megvásároltuk a meccset. Pénzzel. Igen.
30 vagy 28? 2 vagy 3 csillag? Most akkor MIVAN?!
2012. máj. 10. 19:00 - írta s4tchA kommentek között visszatérően találkozunk ugyanazokkal a kérdésekkel. Akkor most lesz harmadik csillag? Nem úgy van, hogy 28 bajnokságot nyert a Juve? Miért olyan fontos ez az egész? És különben is, a csalással szerzett címeket mé' kell beszámítani? Közérdekű rovatunk következik, szájból szájba rágunk, nem csak buziknak egymásnak.
Ott voltunk, így láttuk
2012. máj. 10. 8:15 - írta _TylerKategóriák: Értékelések
Címkék: cagliari, értékelés, scudetto, serie a, szabályok, Trieszt, utazás
A nagy örömködésben el is feledkeztünk arról, hogy a vasárnapi meccsről is írjunk valami elemzés-félét - így hát kicsit megkésve ugyan, de most pótoljuk e hiányosságot!
Ki gondolta volna?
2012. máj. 9. 18:30 - írta _TylerKategóriák: Értékelések, elmélkedés
Címkék: agyalás, juventus, meglepetés, scudetto, serie a
6 év elteltével újra a Serie A bajnoka a Juventus - annak ellenére, hogy nem a Juve volt a legesélyesebb. Gondoltad volna?
Kedves naplóm!
2012. máj. 9. 8:30 - írta _TylerKategóriák: Értékelések
Címkék: beszámoló, metalhammer, modorosblog, scudetto, sinkovics gábor, Trieszt, utazás
A hét végén nagy útra indultunk a Juventino cimborákkal: mivel Cagliari Triesztbe költözött, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a zebramezes alakulat fellépését a kiesnek éppen nem nevezhető adriai kikötővárosban. Jó hangulatú utazáson vettünk részt, és a végén győzelemmel örvendeztettek meg minket a Fiúk! Na, de ne szaladjunk ennyire előre!
Szabályok, amelyek hitünk szerint segítenének a labdarúgás korszerűbbé tételében
2012. máj. 8. 17:30 - írta dinovercotti
A labdarúgás talán az a sport, amely a legeredetibb formájában fennmaradt: nem módosítgatják a játékidőt, a kapuk méretét, a játékosok számát. Az igazán fontos és bevált változások utoljára 20 évvel ezelőtt kerültek bevezetésre (1991-ben az egyvonalas les, 1992-ben a hazaadás eltörlése). Kitalálták az arany- és ezüstgól szabályát, de egyik sem lett életképes, mivel idegen volt a foci jellegétől. Egyetérthetünk abban, hogy a szabályváltoztatásoknak csak akkor van értelmük, ha azok előrelendítik a focit: a szerkesztőségünk hisz abban, hogy ebben a posztban olvasható ötleteink ilyenek, és hamarosan bevezetésre is kerülhetnek.
A legjobb bajnok lett
2012. máj. 7. 15:13 - írta benitoNSTEgy erkölcsileg, gazdaságilag és morálisan megsemmisített klub, amit rossz vezetői döntések, elhibázott igazoláspolitika és szakmai hibák egész sora tépázott odáig, hogy már nem is gyűlölték, hanem szánták az ellenfelek. Egy középszerűnek, kiégettnek tűnő keret, aminek az önbecsülését két zsinórban _elért hetedik hely rángatta le a szégyenletes mélységek újabb és újabb rétegeibe. Egy edző, aki hiába – Ferrarához hasonló – klublegenda, csak Serie B-s csapatokkal ért el sikereket, ráadásul egy közegidegen, a játékosok számára is ismeretlen taktikát próbált felépíteni egy évek óta vegetáló egykori klasszisra.
Ez volt a helyzet 2011. szeptemberében, amikor a Bianconeri blog szerkesztőségi küldöttsége megállt az új stadion előtti parkolóban, és besétált a Parma elleni meccsre. És mi van most?
Cagliari - Juventus (élő)
2012. máj. 6. 20:30 - írta s4tchKedves olvasóink, rendhagyó élő közvetítés következik. Mindenki bátran szóljon hozzá a mérkőzéshez!
Trieszt a világ közepe
2012. máj. 6. 9:45 - írta s4tchAhogyan tegnap már Beni megírta, nem elsősorban futballmeccsre készül a Juventus: ez a meccs sokkal inkább az öltözőben dől el, a pályán már csak a kötelező végjátékot látjuk. Ma este 8 órára eldől, ki idén az olasz bajnok.
Fejben dől el
2012. máj. 5. 13:48 - írta benitoNST
Nem szeretnénk nagy szavakat használni, de mégis fogunk. Holnap eldől az olasz bajnokság: aki vasárnap éjfélkor vezeti a Serie A-t, az lesz a bajnok. Első blikkre ezek mi leszünk. Meg másodikra is.
Egy Cagliarit még akkor is le kellene verni idegenben, ha vért isznak a szárdok a kiesés elől menekülve, de most már ez sincs, mert nem eshetnek ki. Ráadásul nem is otthon játszanak, hanem masszív Juve-többség előtt Triesztben. És eközben az I. Számú Hullarablók a II. Számú Hullarablókkal játszanak, amiről eszünkbe jut egy régen dédelgetett szabálymódosítási ötletünk: legyen olyan meccs, ahol mindkét csapat kikap!


